Szitakötők a Vérmezőn

Szitakötők (Dragonflies) Budapest rejtett szépségei, tessék elkerülni a plázákat.

I. ker. Vérmező, a Mikó utca felüli bekerített játszótéren. A 1,8 m-es szobrot Kiss István 1979-ben készítette krómacélból és üvegből. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága tagjának seggnyalonci életművéből kilógó alkotás mára az odonatológusok nemzetközi hírű találkozóhelye lett, de a zöccségesek is kedvelik. A torukkal szerelmetesen egymásba kapaszkodott ragadozó rémek annyira megtetszettek a fogvacogtató hidegben arrafelé pihenő Drechauser&Co brigádnak (bor&ződ, mi?), hogy fotókkal örökítette meg a párocskát. Aszongya, hogy megtalálta Henry Moore King and Queen plasztikájának magyarországi megfelelőjét. És eközben vöröslettek a szemei, mint egy kohóból előszedett zsebóra.

A párzás általában több mint egy óráig tart – de már nem a levegőben, hanem a növényzeten, háborítatlan körülmények között. Ez alatt az idő alatt a hím előbb eltávolítja a nőstény párzó táskájából az előző hím ivarsejtjeit, majd megtermékenyíti azt. A szitakötők pénisze bonyolultabb szerszám, mint rovarvilág többi tagjáé, ugyanis csúcsán még egy kanál alakú, ostorszerű nyúlvány is nő: ezzel távolítja el a nőstényből a vetélytársak korábban elhelyezett spermiumait. Amint a lapát betalál arra a helyre, ami létének értelmet ad, a hím ritmikus, pumpáló mozgásba kezd, és addig működik, amíg a petesejtek környékét teljesen ki nem takarítja. A hím saját spermáját csak akkor engedi be, amikor már teljesen tiszta a terep. A rövid ideig tartó párzásokból kimarad az eltávolító szakasz.